2009. július 3. péntek 20:30 - Bach-est

Bach-est
III. Brandenburgi verseny G-dúr BWV.1048
IV. Brandenburgi verseny G-dúr BWV.1049
II. szvit h-moll BWV.1067

Közreműködött: Szabó Anita és Móré Irén - fuvola,

Gál Márta - csembalo continou, Bangó Ferenc - hegedű

Helyszín: Királyi Borház és Pincemúzeum udvara

Bach a borok között

Új helyszínnel gazdagodott Buda komolyzenei koncertélete. A Budai Várban, a Korona cukrászdával szemben, a Királyi Borház és Pincemúzeum területén rendezi háromrészes sorozatát a Nemzeti Filharmonikusok tagjaiból 2007-ben alakult Grazioso Kamarazenekar.
A helyszín pazar, az elképesztő, szerteágazó pincerendszerben palackozott borok százai tekinthetők meg elegáns vitrinekben kiállítva, s jó pénzért meg is kóstolhatja őket a látogató.

A három koncert közül a középsőt volt alkalmam meghallgatni pénteken este. Az időjárás kiszámíthatatlansága miatt a szervezők az eredetileg az udvarra tervezett hangversenyt egy pinceszerű, hosszú, boltíves terembe menekítették, amely igen hangulatos, ám akusztikai szempontból meglehetősen macerás helyszínnek bizonyult.

A zenekar a terem közepén helyezkedett el, kör alakban, a nézők pedig két oldalról fogták közre az együttest. A terem teljesen megtelt s a közönség - sokan túl lévén már az első pohár bor elkortyolgatásán - kitűnő hangulatban volt. Ez a derű és elégedettség egyébként végigkísérte az egész estét. A zenészekből is a könnyedség áradt, akár egy jókedvű nyáresti házi muzsikálás tanúi volnánk.

S ebbe persze sok minden belefér. Készséggel siklunk el egy-két hamiskás hegedűhang felett, hamar feledjük azt a néhány tempóbéli zökkenőt, és az örömzenélésre koncentrálunk. Kicsit már nehezebben bocsátottam meg a cselló continuo hamisságát, de még nehezebben azt a tényt, hogy az együttes kevéssé tudott, vagy akart alkalmazkodni a terem adottságaihoz. A hangzás túl harsányra, túl vaskosra sikeredett. Különösen zavaró volt ez akkor, amikor a zenekarhoz fuvola is csatlakozott. A kétfuvolás Brandenburgi versenyben teljesen elnyomták Móré Irén és Szabó Anita játékát.

A h-mol szvitben még inkább szükség lett volna a visszafogott vonósjátékra. Főként azért is, mert Szabó Anita sok helyütt igen szép frazeálásokkal próbálkozott, melyeket sokszor inkább csak a mozdulataiból tudtam kikövetkeztetni, hallani nem sokat lehetett belőle. De a zenekartól sem mindig hallottam, hogy követték volna a fuvolista elképzeléseit. Talán, mert harsányságukban ők sem minden esetben vették észre azokat.

Ahogy hallgattam a koncertet, ott motoszkált a fejemben egy gondolat, melyet Varga Péter kollégám legutóbbi interjújában olvastam. Barthold Kuijken ugyan a régizenélésről beszélt, de azt hiszem, mondanivalója minden zenész számára megfontolandó lehet. Szerinte nagyon fontos, hogy a muzsikus, az előadó soha ne legyen elégedett teljes mértékben azzal, amit csinál. Hogy mindig legyenek újabb kérdései, mindig kételkedjen állításai helyességében. Azt hiszem, ezzel a módszerrel kerülhető el, hogy túl nagy önbizalommal és esetleg túl kevés alázattal nyúljunk egy-egy zseniális zeneműhöz.

A Grazioso Kamarazenekar koncertje számomra a profizmust képviselte. De jelen esetben ezt nem pozitívumként éltem meg. A profizmusnak azt a fajta attitűdjét éreztem, ami sikerességében már valószínűleg nem jut el a kételkedésig, a pontosabb kérdések megfogalmazásáig, így a helyesebb válaszokig sem. A profizmusnak azt az arcát láttam, ami elfeledte az alázatot. És hiába hallottam kiváló zenészeket, hiába játszottak zseniális muzsikát, hiába kaptak nagy tapsot, számomra játékukból hiányoztak a gondolatok.

Szerző: Johanna - Café Momus komolyzenei magazin

2009. július 5. vasárnap