2009. július 30. csütörtök 20:00

Bach-est

III. Brandenburgi verseny G-dúr BWV.1048
V. Brandenburgi verseny D-dúr BWV. 1050
II. szvit h-moll BWV.1067

Közreműködött: Drahos Béla - fuvola

Helyszín: Székesfehérvári Ciszterci Templom

Bach, melegítve

Harmonia Albensis-sorozatot Drahos Béla és a Nemzeti Filharmonikus Zenekar tagjaiból alakult Grazioso Kamarazenekar (hangversenymester: Bangó Ferenc ) Bach-estje zárta a Ciszterci templomban.

A rövid, de tartalmas műsort a 3. (G-dúr) és 5. (D-dúr) Brandenburgi verseny és a h-moll szvit alkotta.

A csak vonósokra írott (nagyon helyesen egy szólam - egy játékos felállásban megszólaltatott) 3. Brandenburgi verseny nyitótételét a hangzás és a mozgás együttes öröme dominálta.

A kéziratban mindössze két akkorddal jelzett lassú tétel helyére hegedű-brácsa-cselló triótételt iktatott be az együttes - stílusos, szép megoldás volt.

A 3. tétel lendületét kissé visszafogottnak találtam ilyen ígéretes előzmények után.

Az 5. Brandenburgi versenyben három szólistát köszönthettünk: Drahos Bélához Bangó Ferenc hegedűművész és az ismeretlen csembalista csatlakozott. (A szórólapról szégyenünkre gondosan lehagyták a pesti művészek nevét. Még jó, hogy a hegedűst felismertem tavalyi koncertjükről.)

A harmadik tételt leszámítva (melynek gigue-jellege kevéssé érvényesült) a tempókkal-karakterekkel kapcsolatban nem lehetett hiányérzetünk.

A hangzásképpel kapcsolatban azonban megjegyeznivalóm van. A szólamát korrektül, nagy jártassággal tolmácsoló, autentikus billentyűshöz a hegedű érzékeny frazeálással, finom romantikus ízzel társult.

Drahos viszont valahol a romantika és a barokk közötti térben helyezte el magát: hatalmas, a hegedűst időnként egy bűvész ügyességével eltűntető hangon (ennyiben romantikusan), viszont nagyon kevés vibrátóval, szinte furulyaszerű hangszínnel (ennyiben barokkosan) játszott.

Hasonló ambivalenciát éreztem az estet záró h-moll szvittel kapcsolatban is. Érzésem szerint a zenekar és a szólista koncepciója időnként nem esett teljesen egybe: Drahos vehemens indulattal, több érzelemmel, a zenekar kissé visszafogottabban muzsikált volna.

A tánctételek jellegzetes hangulatának visszaadásával különösebb vitánk azért itt sem lehetett. A kritizálandó ördög (mint mindig) a részletekben lakozott: a nyitótétel ugyan erőteljes, de kevéssé tagolt fúgájában, a szinte egyáltalán nem artikulált bourrée-ban, valamint a fuvola és a zenekar közötti gyorsasági versennyé lefokozott Badinerie túlhajtott tempójában és látványos, de stílustalan díszítéseiben. (Ez is csak egy épp-olyan tánctétel, mint a többi: indokolatlan virtuóz erődemonstrációt csinálni belőle. Másfelől ha itt díszítünk, akkor a többi tételben miért nem?)

A közönség lelkes tapsát négy, kissé könnyű kézzel kiosztott ráadással köszönte meg Drahos és a zenekar: a Menüett-Badinerie tételpárt (még vadabb ornamensekkel), Gluck Melódiáját és Bach a-moll partitájának lassútételét hallhattuk (Drahostól meglepő módon eléggé személytelenül).

Még két megjegyzés: egy Johann Sebastian Bach műveinek szentelt hangversenyen a harmadik ráadást, a Gluck és Bach közé becsúsztatott bazári madárhang-utánzást én nem kockáztattam volna meg.

A másik megjegyzés: a 2005-ös Harmonia Albensis-sorozat a Szemináriumi templomban megrendezett harmadik estjének műsorán Drahos és a Budapesti Vonósok előadásában a 3., 4. és 5. Brandenburgi verseny és a h-moll szvit szerepelt.

Ugyanők játszották a bazilikában a h-moll szvitet a Harmonia Albensis 2004-es sorozatának második estjén (ráadás: Gluck Melódiája és a Bach-partita lassú tétele).

A koncertről hazafelé menet azon kaptam magam, hogy csendesen, de makacsul Hofi Géza felejthetetlen örökzöldjének részletét dudorászom: Melegítve nem jó a csók, sem a húsleves...

Szerző: FMH

2009. augusztus 1. szombat