Emlékkoncert Fodor Géza tiszteletére

Emlékkoncert Fodor Géza tiszteletére
Wolfgang Amadeus Mozart: Szabadkőműves gyászzene, K 477
Wolfgang Amadeus Mozart: G-dúr zongoraverseny, K 453
Wolfgang Amadeus Mozart: Popoli di Tessaglia, K 316
Wolfgang Amadeus Mozart: C-dúr "Jupiter" szimfónia, K 551

Közreműködött: Rácz Rita - ének, Kocsis Zoltán - zongora
Vezényelt: Kocsis Zoltán
Helyszín: Zeneakadémia Nagyterem

Fodor Géza valószínűleg nagyon örült volna, ha láthatja, kik töltötték meg szinte teljesen a Zeneakadémia nézőterét március 30-án este, az emlékére rendezett hangversenyen. Bár az est kitalálója és fő szervezője Kenedi János -Fodor Géza egyik legközelebbi barátja -volt, politikai-világnézeti preferenciáktól függetlenül szinte a teljes magyar értelmiségi elit megjelent a rendezvényen, bizonyítva, milyen széles körben megbecsült és elismert személyiségtől búcsúztunk ezen az estén. Fodor Géza valószínűleg annak is nagyon örült volna, hogy a hangverseny műsorán kizárólag Mozart-művek szerepeltek, hiszen az ő művészete központi helyet foglalt el oly korán megszakadni kényszerült munkásságában. Azt hiszem, örült volna, hogy a hangversenyt KOCSIS ZOLTÁN jegyezte, szólistaként és karmesterként, és úgy gondolom, tetszett volna neki, amit aznap este hallottunk. Mert a hangverseny - méltón az alkalomhoz - kiemelkedően szép estének bizonyult.
Stílszerűen gyászzene nyitotta a művek sorát: a ritkán hallható Szabadkőműves gyászzene (K. 477). A kis remekmű 1785-ben keletkezett és György Ágost mecklenburgi herceg, valamint galántai Esterházy Ferenc gróf temetésekor hangzott el először, az év november 17-én. A főurak ugyanannak a bécsi szabadkőműves páholynak -a „Megkoronázott Reményhez" címzettnek -voltak a tagjai, mint Mozart. A különlegesnek számító c-mollban írt műnek a hangszerelése is egyedi: egyrészt egyszerre használja az oboát és a klarinétot, valamint a három basszetkürttel és a kontrafagottal jelentősen megerősíti a mély hangszíntartományt. Az előadásban jól érvényesült a mű egyszerű, nemes és fájdalmas szépsége.
Ezt követően Batta András, a Zeneakadémia rektora, a hangverseny társrendezője búcsúzott Fodor Gézától, megidézve életét, munkásságát, idézve tőle és barátaitól, ismerőseitől.
Majd Kocsis leült a zongorához, és onnan irányította az est zenekarát, a GRAZIOSO KAMARAZENEKAR-t. 1784 februárja és áprilisa között, röpke két hónap alatt Mozart négy zongoraversenyt komponált, melyek bemutatása -általában a nagyböjti időszakban rendezett hangversenyein -ez idő tájt egyik legfontosabb bevételi forrása volt. A hangverseny első félidejét ennek a szériának utoljára elkészült darabja, a 453-as számú G-dúr koncert zárta. Bár Kocsis zongorázásának általában is csodálója vagyok, talán még soha nem hallottam ennyire magas szinten játszani Mozartot. Minden tempója telitalálat volt, a kottaolvasás - mint nála mindig - pontos és hiteles, a formálás magától értetődően világos és tiszta, valamenynyi szín és karakter szinte maradéktalanul érvényesült. A zenekari játék a legtöbb tekintetben méltó társa volt, a vonósok takarékos vibrátója nemhogy elvett volna, inkább hozzáadott a zenei vonalak eszpresszív megjenenítéséhez. A középtétel egészen rendkívülire sikeredett, talán ez volt a legszebb mozarti lassú tétel, amit Budapesten magyar muzsikusokkal valaha hallottam. (Mellettem ülő egykori tanárom hosszan törölgette szemét a tétel végén, gyanítom, a teremben nem egyedül.) Egyetlen dolog fokozhatta volna még a hatást: ha az első fafúvók időnkénti concertáló kapcsolódása a szólóhangszerhez önállóbb, elevenebb játékkal történt volna. (Persze, nem könnyű Kocsissal azonos minőségben kamarazenélni, és ezen az estén különösen nem volt könnyű.)
A második rész a Popoli di Tessaglia hangversenyáriával kezdődött (K. 316). Apja követelő hazahívásának teljesítése annyira megviselte lelkileg a 22 esztendős Mozartot, hogy Párizsból Salzburgba való visszatérésének öt teljes hónapja (!) alatt mindössze öt művet komponált, köztük ezt a koncertáriát. A darab igen virtuóz, zeneileg-technikailag egyaránt komoly feladat elé állítja a koloratúrszoprán énekest. A hangversenyen éneklő RÁCZ RITA -bár nyilvánvalóan némi elfogódottsággal énekelt, és teljesítménye nehezen összehasonlítható Kocsis zongorázásával -komoly, ígéretes tehetség, amit ezen az estén is egyértelműen bizonyított. Bár nyilvánvaló, hogy ez a koncertária még nem teljesen az övé, tisztán, kulturáltan és szimpatikusan oldotta meg feladatát. A továbblépéshez azonban elengedhetetlenül szükséges lenne, hogy a szövegből legalább egy-két fontosabb szó érthető legyen.
A hangversenyt Mozart utolsó szimfóniája, a Jupiter zárta. Kocsis itt is pontosan ugyanazokat az erényeket csillogtatta, mint a zongoraversenyben. Minden tempót nagyszerűnek éreztem. Elismerve, hogy fürgeségben már-már a lehetőségek határáig ment el (volt olyan muzsikus, aki a koncert után aggódva kérdezte, honnan szerezhet elhasznált jobb keze helyett egy másikat), de a magam részéről kifejezetten szeretem az élénk, lüktető Mozart-tempókat -különösen a szélső tételekben -, és tudjuk, maga Mozart is kedvelte a szokatlanul gyors tempókat. Újra kiderült, mennyivel jobb, ha az előadók betartják az előírt ismétléseket, feltéve, ha -mint Kocsisnak - ezt érvényes mondanivalóval teszik. A szimfónia arányai így mutatkoznak meg valóságosan, így kerülnek helyre a hangsúlyok és a dramaturgiai fordulópontok.
A Grazioso Kamarazenekar a Nemzeti Filharmonikusok tagjaiból alakult 2007-ben, Detvay Mária Marcella hegedűművész és Bangó Ferenc koncertmester vezetésével. Ezen az estén nagyon jó benyomást keltett a fiatal együttes, kulturáltan és stílusosan játszottak, értően követve a karmesteri szándékokat. A fúvóskar kiegyenlítetten szólt, talán az említett visszafogottság említhető negatívumként (a hangszercsoport basszusa is inkább csak intonációban magasodott néha a többiek fölé). A vonósok szépen szóltak, játékukon érződött, hogy a historikus játékmód sok elemét építették be a hangzásukba, amely így anélkül profitált a különböző Mozart-interpretálási irányzatokból, hogy bármelyik mellett elkötelezte volna magát. A jövőben remélhetőleg egyre gyakrabban hallhatjuk majd őket.
Szép este volt, színvonalában, igényességében és műsorválasztásában méltó búcsú valakitől, akit nagyon nehéz lesz nélkülöznünk a zenei életben.
 

Szerző: Tihanyi László – Muzsikalendárium
2009. május