Madaras Gergely: „Mindenevő vagyok”
 

Madaras Gergely a június 8-án megrendezett KLASSZ tehetségek gála valóságos főszereplője volt. A fiatal karmestert pályája alakulásáról kérdeztük a koncertet követően.

- A KLASSZ tehetségek gálán az eredeti tervekhez képest nem csak a Les Préludest vezényelted, hanem több mint egy félidőt töltöttél a karmesteri dobogón. Szívesen vállaltad ösztöndíjas kollégiáid „kíséretét"?
 

- Nagyon örültem, hogy rám bízták ezt a feladatot. Egyrészt lehetőségem volt arra, hogy a többi díjazottal együttműködjek, másrészt így még jobban megismerhettük egymást a Concerto Budapesttel, ami nagyszerű élmény volt. Először dolgoztam együtt a zenekarral, és nagyon élveztem a csapat nyitottságát, magas szintű szakmai kidolgozottságát, a művekhez való hozzáállását és a próbák inspiráló légkörét.
 

- Kézenfekvő, hogy a Liszt-év miatt a 200 éve született mester műve is szerepeljen a műsoron. Miért lett éppen a Les Préludes a gálakoncert zárószáma?
 

- Keller András javasolta, hogy ezzel zárjuk a koncertet. Én pedig örömmel támogattam az ötletet, mert ez egy olyan mű, amiben rengetegféle szín, hangulat, karakter jelenik meg, és annak ellenére, hogy nagyon népszerű darab, mindig lehet benne új, friss vonalakat felfedezni és kidomborítani.
 

- Liszt a self made, elkötelezetten - de nem szemellenzősen - kortárszenész, hangszeresként és zeneszerzőként is tevékeny karmesterek példaképe lehetne, mégis, talán korabeli szerény sikerei miatt még az emlékév sem elég ahhoz, hogy több figyelmet kapjon karmesteri munkája. Számodra mi a Liszt-életmű középpontja és jelentősége?
 

- Szerénynek azért nem mondhatók a karmesteri sikerei: mint tudjuk, weimari évei alatt rengeteg operát dirigált, és zenekari műveit gyakran ő maga mutatta be. A korabeli intrikák pedig, amelyek hatására Liszt visszavonult a dobogóról és főleg a zeneszerzésben merült el, nem hiszem, hogy karmestersége ellen irányultak volna. Érthető, hogy zeneszerzői képességei mellett elhalványult karmesteri múltja; ráadásul a „főállásban" vezényléssel foglalkozó művészek, mint Hans von Bülow vagy Richter János korszaka csak épp kibontakozóban volt, és ezután vált a karmesterség igazi hivatássá. Ugyan Liszt életművében nagyra értékelem a zenekari kompozíciókat (a Faust-szimfónia, egyes misék vagy szimfonikus költemények lenyűgöznek), mégis számomra eredetit és korszakalkotót azokkal a műveivel teremtett, amelyekben a zongora állt a figyelem középpontjában. Lisztről, mint zeneszerzőről elsősorban két zongoraversenye és h-moll Szonátája jut eszembe; Lisztről, mint emberről pedig a tehetséggondozás, a fiatal művészek pártfogása, nevelése és a jövő zenésznemzedéke iránt érzett felelősségtudat. Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy Liszt személyének a magyar zenei nevelés a létezését köszönheti.

- Mesélj legutóbbi projektjeidről!

- Bő hónapja jöttem haza Svájcból, ahol a Nemzeti Filharmonikusok Grazioso Kamarazenekarával adtunk két koncertet. Nagyon szeretem ezt a csapatot, és nagyon sokat köszönhetek nekik; másfél éve vezényeltem őket először, azóta itthon számos közös koncertet adtunk, DVD-felvételt készítettünk, és már másodszor voltunk Svájcban turnézni. Idén nyolc világhírű szólistát kísértünk, ami nagy kihívás volt számomra és a zenekar számára egyaránt; hihetetlen gyorsan kellett kaméleon módjára alkalmazkodni egyik után a másik, néha gyökeresen ellentétes stílusban muzsikáló művészhez. Olyan nevekkel dolgoztunk együtt, mint Torleif Thedéen, Alekszander Szitkovetszki, Gavriel Lipkind, Guy Johnston és Ilya Hoffman. Ezután egy héttel, közvetlenül a KLASSZ-gála előtt Manchester nagymúltú kamarazenekarával, a Manchester Cameratával volt egy koncertem, ahol Bartók és Beethoven-műveket vezényeltem. (Az együttes zeneigazgatója a 2011/12-es szezontól Takács Nagy Gábor lesz - a szerk.)

- Hogyan alakul a nyarad?

- A következő hónapjaim is nagyszerű felkérésekkel vannak telezsúfolva. Három hetet fogok Toszkánában eltölteni a Cantiere Internazionale d'Arte fesztiválon, ahol asszisztens karmesterként két operaprojekt és öt szimfonikus zenekari program betanításában veszek részt. Közben pár napra átrepülök Londonba, ahol a BBC Proms fesztiválon a manchesteri Hallé Zenekar és Sir Mark Elder asszisztense leszek. A Royal Albert Hall-beli koncert szólistája Schiff András lesz, ami külön öröm számomra. Augusztusban jön a harmadik „nagy falat": meghívtak a Lucerne Festival Academy-re, ahol két hétig Pierre Boulez asszisztense leszek, valamint együtt fogok dolgozni az Ensemble Intercontemporain művészeivel. (Bouleznél tavaly nyáron voltam ugyanitt kurzuson, itt ismerkedtem meg vele, és boldog vagyok, hogy most az asszisztenseként mehetek vissza). A nyáron pár napot Németországban is töltök, ahol a Regensburgi Kamarazenekarral vendégszerepelek (itt is visszatérő vendégnek mondhatom magam). Ősz elején Liverpoolban és újra Manchesterben lesznek koncertjeim, illetve visszaruccanok pár napra Luzernbe, ahol egy próbát tartok a Luzerni Szimfonikus Zenekarnak.

- Ősztől pedig a KLASSZ tehetségek program által is támogatott manchesteri ösztöndíjas képzésed folytatódik a Royal Northern College of Musicban.

- Nagyon sűrű volt ez az évem, és úgy érzem, hogy sokat értem, fejlődtem, tapasztaltam. Jelenleg az időm 60 százalékát Manchesterben töltöm, ahol ennek a fantasztikus programnak köszönhetően szinte minden nap vezénylek. Ez számomra olyan létfontosságú, mint a pilótáknak a repülési gyakorlat: miután befejeződött az intenzív és sokéves elméleti képzés lenn a földön, nekünk, karmestereknek a pódiumon eltöltött idő a szárnypróbálgatás. A „Junior Fellowship in Conducting" program arra van kitalálva, hogy évente egy fiatal karmestert elindítson a pályáján; dobbantót és hidat képezve az akadémiai tanulmányok, illetve a művészi karrier között. Ezért más külföldi felkéréseket is könnyen el tudok vállalni, sőt, itt biztatnak is erre. Természetesen nagyon várom második kinti évemet.

- Repertoárod nagyobbik részét - és ez már fuvolistaként is így volt - XX. századi és kortárs művek teszik ki. Több lehetőség adódik az új zene körül, mint a talán túl jól is ismert bécsi klasszikus vagy romantikus slágerszerzők műveit vezényelve?

- Ez az arány már tavaly-tavalyelőtt átfordult, de kétségtelen, hogy a repertoárom tetemes része 20-21. századi zenemű. Ennek két oka van. Egyrészt, mert nagyon szeretem a jó kortárs műveket, a 20. századi zeneirodalom pedig különösen közel áll hozzám. Másrészt, ha az ember fiatal karmester, óhatatlanul szembe kell néznie azzal, hogy a felkéréseinek-lehetőségeinek kétharmada kortárs zeneszerzőkkel való együttműködésből származik, illetve sokszor ezek azok a projektek, amiket a „nagyok" lehullajtanak nekik - nem pedig a Brahms-szimfóniák. Világviszonylatban is elvárják, hogy a fiatal karmesterek jól beszéljék a kortárs zene nyelvét - fura is lenne, ha nem beszélnénk jól, hiszen ez a mi korosztályunk, a mi zenénk, a mi életünk; értenünk kell hozzá. Az a fiatal dirigens, aki ezt elutasítja, szerintem maga alatt vágja a fát. Én továbbra is ragaszkodom ahhoz, hogy az ilyen irányú elkötelezettségemet megtartsam. Mindemellett szerencsésnek mondhatom magam, mert a klasszikus-romantikus darabok terén is egyre inkább kijut nekem a jóból; múltkor összeszámoltam, hogy csak az elmúlt hónapokban nyolc nagy Mozart-művet vezényeltem. És persze alig várom a jövő szezont, ahol számos Brahms-mű és más romantikus ínyencségek is terítéken lesznek.

- Gyerekkorodban hegedültél, és néhány éve még zeneszerzőként is hallattad hangodat. Gyakorlod-e még ezeket a tevékenységeket, vagy „csak" passzívan segítenek a karmesteri munkában? És mi a helyzet a fuvolával?

- A fuvola mindig is a szívem csücske fog maradni, és habár a zeneakadémiai diplomakoncertem óta eltelt két évben talán kevesebbet koncertezek, aktív fuvolaművésznek tartom magam: átlagban minden második hónapra jut egy felkérés. Továbbra is gyakran szerepelünk feleségemmel, Noémival a már 11 éves múltra visszatekintő fuvoladuónkkal. A hegedűtanulmányaimat inkább csak passzívan kamatoztatom, és meg kell, hogy mondjam, nagyon nagy segítség, amikor vonósokkal dolgozom. Gyorsabban megértem a problémáikat és kérdéseiket, tanácsot is könnyebben és kompetensebben tudok adni, illetve a 13 éves vonós múltam segítségével jobban felismerem, hogy egy-egy mű mely részletei fognak a próbán nagyobb kihívást jelenteni. Hasonlóan állok a zeneszerzéssel: az intenzív öt év, amit Fekete Győr István óráin töltöttem, egy olyan stabil elméleti hátteret adott, ami számomra a mai napig nélkülözhetetlen forrás egy zenemű megismeréséhez, megértéséhez, elemzéséhez és interpretálásához. De zenét évek óta nem szereztem, és őszintén bevallom, hogy jelenleg nem is érzek rá késztetést.

- Közismert, hogy feleségeddel, Győri Noémival rendkívül sűrű és intenzív életet éltek. Van remény, hogy előbb-utóbb csendesedjen az iram és valahol gyökeret eresszetek?

- Ha az ember huszonhat-huszonhét éves és a karrierje épp kibontakozóban van, nem feltétlen arra vágyik, hogy csendesedjen az iram. Így van ez nálunk is: akkor vagyunk boldogak, ha az álmaink valóra váltásával jó úton haladunk. Mindent megteszünk azért, hogy ebben támogassuk és bátorítsuk is egymást. Noémi élete is fantasztikus feladatokkal van tele: ebben az évadban többször játszott vendégművészként olyan zenekarokkal, mint a Bécsi Filharmonikusok vagy a BBC Filharmonikusok, rengeteget koncertezik, és épp most fejezett be egy Hungaroton CD-felvételt Koltai Katalinnal.

- Azért is kérdeztem rá a gyökéreresztésre, mert a karmesterség valójában jóval több műhelymunkát, hangszerismeretet, pszichológiai és pedagógiai feladatot jelent, mint ahogy az ember gondolná, hiszen ahhoz, hogy a koncerten tényleg úgy történjenek a dolgok, amint elképzelted, nem elég kiállni a dobogóra. Mennyi műhelymunkára adódik módod egy-egy néhány napos utazás keretében megvalósuló felkérésed kapcsán?

- A műhelymunka számomra az első próba előtt történik, otthon, az íróasztalomnál. Nagyon fontosnak tartom, hogy mire az első találkozásunkra sor kerül az adott zenekarral, már teljesen kialakuljon az elképzelésem, hangzásképem a művekről, és tisztán lássam, hogy a próbafolyamat alatt mit szeretnék megvalósítani. A zenekarral eltöltött pár napban pedig nagyon élvezem, hogy megismerhetem az együttes és az egyes zenészek elképzeléseit, a műsoron szereplő művekhez való viszonyát. Azt a próbafolyamatot tartom a legjobbnak, ahol a zenekar nyitott az én ötleteimre, de nekik is van egy határozott elképzelésük az interpretációról (ami sok esetben ez az adott darabbal való évtizedes kapcsolatuk, tapasztalatuk és tradícióik hozadéka). Ha valami olyasmi zenei ötlet vagy megoldás merül fel, ami ugyan gyökeresen ellenkezik az enyémmel, de mégis jó, azt nem félek átvenni.
 

Természetesen az a célom, hogy ne csak heteket, hanem éveket töltsek el egy-egy zenekar művészeti vezetőjeként. Nagyon várom, hogy belevethessem magam abba a művészi munkába (és a vele járó minden, kevésbé művészi mellékágába), amelyben egy zenekart éveken keresztül formálhatok, fejleszthetek és nevelhetek, egy bizonyos szintről még magasabbra emelhetek. Fantasztikus érzés lehet karmesterként megérezni, amikor a hosszú, közösen eltöltött idő után már egy rugóra jár az agyunk az együttes művészeivel, összecsengenek a zenei, technikai elképzeléseink, és különösebb magyarázkodás nélkül lehet az adott mű első próbájától kezdve magas színvonalon, együtt zenélni. Aztán már nyilván „csak" az a kihívás, hogy onnan hogyan lehet művészileg még magasabbra jutni!

- A karmester együttes nélkül kicsit olyan, mint a csiga ház nélkül, viszont (képzavarral élve) több a csiga, mint a ház. Sokan éppen ezért saját együttest alapítanak - így tettél te is az IKZÉs időkben. A zeneakadémista kortárs zenei műhely azonban sajnálatos módon már a múlt része...

- Noémival az IKZE már a második „gyerekünk" volt. Előtte három évig vezettük a szintén általunk életre hívott Budapesti Ifjúsági Szimfonikus Zenekart. Mindkét projekt óriási szakmai tapasztalatot, kapcsolatrendszert és élményeket adott nekünk, illetve hozzásegített minket ahhoz - mint reményeink szerint sok tucat másik fiatal zenészt is -, hogy azokká lehettünk, akik lettünk, és majd egyszer az váljon belőlünk, akik lenni szeretnénk. Közeli jövője tehát nincs az IKZÉ-nek, de rengeteg új projektben gondolkodunk, amelyekkel ha nem is újraélesztenénk, de átformálhatnánk ezt a kezdeményezést. Jelenleg élvezzük, hogy azt az óriási, és csak részben megtérülő energiát, amit hat éven keresztül az IKZÉ-be fektettünk, most a saját fejlődésünkre fordíthatjuk. Nagyon jó, hogy volt, és a mai napig érezzük, hogy nagyban átformálta a generációnk kortárs zenéhez való hozzáállását, és a figyelem középpontjába állította a fiatal zeneszerzőket (elég csak a számos erre irányuló, nemrégiben életre hívott versenyt, fesztivált, alkotócsoportot megfigyelni). Ezzel a célunkat tulajdonképpen elértük.

- Van-e példaképed a fiatalon magasra jutó karmester-zsenik között? Gustavo Dudamelre például még mintha kicsit hasonlítanál is.

- Dudamelt nagyon tisztelem, főként a hihetetlen sokszínűsége és az óriási repertoárja miatt. Akire nagyon felnézek, az a fiatal lett karmester, Andris Nelsons. Fantasztikus zenész és nagyon karizmatikus személyiség, biztos vagyok benne, hogy a legnagyobbak egyike lesz. Egyszer röviden bemutattak neki, de személyesen még sajnos nem ismerem.

- Ha már párhuzamok, hirtelenjében egy olyan fuvolista-karmester jutott eszembe, aki aztán végül egy harmadik „szakág" mellett kötött ki. El tudnád képzelni, hogy Antal Mátyáshoz hasonlóan egyszer kórust vezessél, netán hogy a karvezetést és a karmesterkedést ötvözve az oratórium vagy az opera irányába mozdulj?

- Eddigi karmester-éveim alatt főleg a szimfonikus repertoárra koncentráltam, és - habár még viszonylag az elején vagyok - egy tetemes falaton már átrágtam magam. Ezt a repertoárt jól ismerem, szeretem és élvezem, tehát nem véletlen az eddigi prioritásom. Viszont operakarmesterként nemrég debütáltam: Samuel Barber ritkán játszott, de fantasztikus és nagyszabású operáját, a Vanessát vezényeltem több előadáson Manchesterben. Már a felkészülés is teljesen más léptékű egy ilyen produkció esetén: két hónapig napi szinten dolgoztam az énekesekkel, kórussal, korrepetitorokkal és a rendezővel. Nagyon érdekes volt egy ilyen sokoldalú és teljesen más zenei kihívásokra fókuszáló műhelymunkában aktívan részt venni. Idén ősszel pedig Benjamin Britten Albert Herring című operáján fogunk dolgozni (szintén Manchesterben), amiből két előadást vezénylek decemberben. Mindemellett persze alig várom, hogy Puccini- és Verdi-operákat dirigálhassak, vagy olyan, kórust és énekes szólistákat foglalkoztató kedvenceimet tűzhessem műsorra, mint Brahms Német Rekviemje vagy Mahler Második szimfóniája!

- „A tehetség egy hosszú futamidejű, garancia nélküli, sok pénzt, időt és energiát felemésztő befektetés, ami 100 százalékban a társadalom és a környezet támogatására szorul." - írtad régebben egy bemutatkozásodban. Hogy áll most a mérleg?

- Úgy érzem, a legjobb úton haladok afelé, hogy a befektetéseim megtérüljenek.

Szerző: Végh Dániel - Edu-Art
2011. július 5. kedd